Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztust, a mindenség királyát ünnepli Egyházunk. Annak érdekében, hogy helyesen értelmezzük Krisztus királyságát és uralmát, idézzünk fel néhány jelenetet az ő életéből! Nyilvános működését megelőzően pusztai tartózkodása idején a sátán három alkalommal is megkísértette Jézust, s ezek közül az egyik arra irányult, hogy fogadja el az általa felkínált hatalmat. Jézus egyértelműen elutasítja ezt, hiszen ő magától a mennyei Atyától kapja hatalmát. A csodálatos kenyérszaporítás után az emberek erőszakkal királlyá akarják Jézust tenni, de ő nem engedi ezt. A nép szándéka mögött az állt, hogy a messiás-királyt vélték felfedezni személyében, aki a Mózes idejében, a pusztai vándorlás korában történt manna-csodát megismételve kenyeret adott az embereknek. Jézus viszont nem akar ilyen király lenni, messiási uralkodása is egészen más természetű, ezért inkább „visszavonult a hegyre, egészen egyedül” (Jn6,15). A jeruzsálemi bevonuláskor már nem utasítja vissza azt, hogy a nép királyként tiszteli, és Pilátustól is elfogadja, hogy királynak nevezi, miként ezt a mai evangéliumban olvassuk, ugyanakkor jelzi, hogy uralma, királysága egészen más, mint amire a római helytartó gondol.

Ha Jézus nem fogadja el a kísértő által felkínált uralmat, és ha ő nem olyan király, mint amilyet a nép szeretne, vagy amit Pilátus gondol, akkor milyen királyság az övé? Így szoktuk mondani: Jézus Isten országának királya, a szívünk királya, életünk királya. Ha megnézzük, hogy mi a közös pont ezekben a kifejezésekben, akkor odaérünk a Golgotához, a kereszthez és megértjük, hogy Jézus a kereszt királya, királyi hatalmának teljessége és uralmának mibenléte a kereszten mutatkozik meg. Pilátus később ezt íratja a keresztre: A názáreti Jézus, a zsidók királya. Mi tudjuk, hogy többről van itt szó, minden ember királya áldozta fel életét a kereszten.

A kereszten is és a feltámadásban is halhatatlan királyként mutatkozik meg Jézus, aki képes minden embernek örök életet adni. Ez nem csupán ígéret az ő részéről, hanem valóban ő az örök élet ajándékozója, az üdvözítő Isten. Nem uralkodni akar rajtunk, hanem az üdvösségre szeretne elvezetni minden embert. Keresztútja királyi út, a megdicsőüléshez és földi küldetésének beteljesedéséhez vezető út. Ha hiszünk benne és parancsai szerint élünk, életünk keresztútja, kereszthordozása a végső megdicsőülésre vezet. A Pilátus ítélőszéke előtt álló Krisztus eszünkbe juttatja, hogy ő lesz az utolsó ítélet királya. Egyszer majd mindannyiunknak elé kell állnunk, hogy számot adjunk életünk napjairól, tetteiről. Az Úr könyörtelen ítéletet kapott az emberektől. Pilátus az emberi kényszer hatására kimondta a halálos ítéletet. Mire számíthat az utolsó ítéleten az Isten Fiát elítélő ember? Igazságosságra és irgalomra. Emberileg talán összeegyeztethetetlennek tartjuk e tulajdonságokat, de Isten tud egyszerre igazságos és irgalmas lenni. Csupán könyörületére számítva ne legyünk könnyelműek! Csak az igazságra számítva pedig ne essünk kétségbe bűneink miatt, hiszen Isten megbocsátó!
 

© Horváth István Sándor, Fotó Vitéz T.

Vissza az újság tetejére

Hívom a családokat

Hívom a családokat, a házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Egy középiskolai tanárnő osztálya szülői értekezletén arra emlékeztette a szülőket, hogy profit központú világunkban ne felejtsék el, a gyermekek személyek, személyi méltóságuk van. Miközben a szülők a családért dolgoznak, arra is legyen gondjuk, hogy a gyermekek kibontakoztathassák személyiségüket. A szülők mélyen hallgattak. Egy idő után az egyik anya azt mondta, hogy ez régebben talán még lehetséges volt, de ma a szülők minden energiája arra fordítódik, hogy biztosíthassák a család megélhetését, se idő, se erő nem jut a személyiség formálására, a lelki nevelésre. Mások bizonygatták, hogy a gyermeknevelésnek ez a része olyan nagy kihívást jelent, amelyre az átlagszülő nincs felkészülve, azért választ lehetőleg jó iskolát, mert az iskolától várja, hogy felszínre hozza az értékeket a gyerekből.

Olyan is volt, aki őszintén bevallotta, hogy életében sokat bukdácsolt, bármit mondana a gyereknek, az nem lenne hiteles. A tanárnő azt vetette ellen, hogy ő viszont azt tapasztalja, hogy a fiatalok olyan nevelési hiányosságokkal érkeznek az iskolába, amelyeket a pedagógusok már aligha tudnak korrigálni.

Mai társadalmunkban eluralkodott a piaci szemlélet, mindennek az értékét a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg. Gyakran nem azt nézzük, hogy valami helyes-e, valamilyen tettel jót teszünk-e, hanem azt, hogy megéri-e. Érdemes-e jónak, becsületesnek lennünk, hasznos-e hűségesnek lennünk, van-e – anyagiakban is mérhető – hozadéka egy erőfeszítésünknek? Előnyös-e szerényen, tapintatosan viselkednünk, vagy sikeresebb az, aki kíméletlenül erőszakos? Nem fizetünk-e rá, ha bízunk mások szavában, ígéreteiben, vagy okosabb abból kiindulnunk, hogy rá akarnak szedni, be akarnak csapni ugyanúgy, ahogy mi magunk is csak a saját hasznunkat keressük? Van-e értelme annak, hogy igazat mondjunk, nem célravezetőbb-e úgy beszélnünk, hogy azzal beszélgetőtársunkat, hallgatóinkat megnyerjük? A jónak, a szépnek, az igaznak és a szentnek a piac szab árat, ezek önértéke kezd háttérbe szorulni.

Régen a lehetőségeknek csak egy szűk választéka állt rendelkezésre, ma eddig soha nem látott gazdag, csábító kínálattal állunk szemben, nehéz okosan, a dolgokat az igazi értékek mércéjével mérve dönteni. Gondoljunk csak arra, hogy régen a férfi és a nő kapcsolatára csak egy legális lehetőség volt: a házasság. A polgári jog és a vallási előírások alapján megkötött házasság összetartozása határozottan és általánosan elismert volt, lényegében megfeleltek egymásnak és egymást kölcsönösen támogatták. Ma nemcsak a polgári és a templomi házasság távolodott el egymástól, hanem a társadalom a párkapcsolatra több más, törvényes és általa elfogadott lehetőséget is kínál.

Hova vezet, ha erkölcsi kérdésekben mindig csak az anyagi szempontok mérlegelése alapján döntünk?

Nemrégen hallottam három kiemelkedő személy – egy mérnök, egy karmester és egy biológus – beszélgetését a televízióban magas állami kitűntetésük átvétele után. Megegyeztek abban, hogy „azokkal a fiatalokkal szeretnek együtt dolgozni, akiknek jó volt a gyermekkoruk. Az ilyen fiatalok udvariasak, tisztelettudók, fegyelmezettek és együttműködők.” Ezt hallva arra gondoltam: az, hogy jó gyermekkoruk volt, azt jelenti, hogy jó családi légkörben nevelkedtek. „A család a maga nevelő tevékenységével az embert méltóságának teljességére formálja annak valamennyi dimenziójában, ideértve a társadalmi dimenziót is. A család ugyanis olyan szolidáris szeretetközösség, amely egyedülálló módon alkalmas kulturális, erkölcsi, társadalmi, lelki értékek megtanítására, átadására, ezek pedig a család és egyúttal a társadalom tagjainak fejlődése és jóléte szempontjából alapvető értékek. A család azzal, hogy betölti nevelői küldetését, a közjóhoz járul hozzá: a minden társadalomban nélkülözhetetlen közösségi erények elemi iskolájává lesz. A személy a családban kap segítséget ahhoz, hogy növekedjék szabadságban és felelősségben, ami viszont elengedhetetlen feltétele bármiféle társadalmi feladat ellátásának.” (ETTK 238.)

Idézzetek fel rokoni, baráti, ismerősi körből olyan családokat, amelyekben a kulturális, erkölcsi, társadalmi és lelki értékek átadását jórészt a család szeretetteljes légköre tette lehetővé!

A beszélgetés kezdett vitává alakulni – folytatta a középiskolai tanárnő –, voltak, akik azzal vádolták az iskolát, azaz a pedagógusokat, hogy azért hangoztatják a szülők nevelői felelősségét, mert ők képtelenek saját feladatukat ellátni. Mások pedig úgy vélekedtek, hogy álproblémáról beszélünk, az ifjúság a mai modern, nyitott társadalomban él, az hat rá, jobb, ha senki sem akarja a szerinte helyes elveket rájuk erőltetni. Lezárásként elmondtam, hogy a legmodernebb emberjogi, társadalmi és politikai megnyilatkozások egyértelműen leszögezik, hogy a szülők felelősek gyermekeik fejlődéséért, a gyermekeknek pedig joguk van szüleik gondoskodására, és az államnak kötelessége a szülőket felelősségük gyakorlásában támogatni. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek és az iskolának együtt kell működnie a fiatalok nevelésében. A nevelés nem szorítkozhat arra, hogy megtanítjuk a gyerekeket köszönni és késsel-villával enni. Fontos, hogy ne csak különbséget tudjanak tenni a jó és a rossz, a szép és a csúf, az igaz és a hamis, valamint a szent és profán között, hanem hogy mindig a jó, a szép, az igaz és a szent mellett döntsenek. Szerencsés az a szülő, aki a magáéval azonos értékrendű iskolába tudja beíratni gyermekét. Ugyanakkor jogos elvárás, hogy az iskola tartsa tiszteletben a szülők értékrendjét. Szerencsés az a gyermek, akinek mind az iskoláját, mind pedig a családját a szeretet légköre járja át. Mert aki az igaz szeretet légkörében tanul meg a jó, a szép, az igaz és a szent mellett dönteni, az igaz emberré válik.

A tanárnő szavait hallgatva eszembe jutott Szent Pál korintusi levele: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1Kor 13, 4-7)

Vissza az újság tetejére

Mi dolgunk a világon?

Hogy hősök legyünk? Díjazott színészek, föltalálók, focisták, sztárok, akiknek a nevét még haláluk után is emlegetik legalább két-három hétig? Vagy egyszerű milliárdosok Honoluluban virágfüzérbe öltözött barna lányok között, akik unalmukat oszlatandó csődbe kergetnek olykor kisebb-nagyobb országokat?

Vagy legyünk önkéntes és fizetés nélküli köztakarítók, mint N barátom, aki tízlakásos társasházuk kis kertjében minden héten összeszedi a szemetet, és „emészti a buzgóság az Úr házáért”, ahová pár éve tért meg. A minap levelet kaptam tőle: „Időről időre szóvá kell tennem, hogy a szenteltvíz tartóban koszfelhő úszik a vasárnapi mise előtt. Ha időm engedte, volt már úgy, hogy ki is cseréltem. De azért érkezem fél órával korábban, mert énekpróba van. Szóltam a sekrestyében, s azt a választ kaptam, hogy nem az ő dolguk, hanem a takarítóé, aki minden hétfőn takarítja a szenteltvíztartót, de vasárnap van a nagymise. Sajnálom, mint afféle újdonász rendszeresen okoskodnom kell ez ügyben.”

Igazad van, kedves N! Csak azt teszed, amit Mesterünk tett volna, aki bizony kiverte a kufárokat a templomból, mire tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Buzgóság emészt Házadért.” (Jn 2,17) Megváltónknak „nem volt dolga” templomot takarítani, hálátlan kilenc leprást meggyógyítani, a rosszéletű szamáriai asszonynak kinyilatkoztatni, az áruló tanítványok lábát megmosni, sőt, azt is megtehette volna a Getszemáni kertben nagycsütörtök éjszakáján, amit Názáretben művelt (mikor rokonai és gyerekkori pajtásai az Örömhír hallatán szakadékba akarták lökni), „áthaladt közöttük”.

Árpád-házi Szent Margitnak sem lett volna dolga királylány létére, hogy a kolostor konyháját, edényeit súrolja. Szent Ferenc egyik nagy tanítása, hogy a „képmás”, amire teremtettünk, a Második Személy. Tehát akkor hordozzuk Isten vonásait e földön, ha úgy viselkedünk, mint Jézus Krisztus. Ha a Megváltót idézzük föl társainkban. Lám, Ő is így tett volna!

Kérdezd meg a sekrestyében forgolódó fiatalokat, akik közül néhányan bizonyára a papi hivatásról is ábrándoznak: Jézus vajon kimosta volna a szenteltvíztartót? Talán bármit e földön, ami nem tartozott őrá?

Éppen, mielőtt e cikket elküldtem volna, érkezett N újabb levele: „vasárnapi nagymisére megtisztult a szenteltvíztartó - a Jóisten, a világ nagy tisztítója, így intézte.”

(Czakó Gábor)

 Vissza az újság tetejére

Meghívó helyett

„Uram, utamon csak Neked dalol ajkam.

Uram, utamon dalolom a Te szent nevedet!

Te vagy életünk, békesség, szeretet,

Uram, utamon dalolhassalak Téged!

 

A karácsonyi készület idejéhez, adventhoz érkeztünk. 1995-től már hagyománnyá vált, hogy az öröm vasárnapján, ebben az évben december 11-én, délután ½ 5-től ismét karácsonyi hangverseny lesz a templomunkban. A szeretet jegyében hívjuk a szolgálattevő szereplőket (jelentkezés Gyimesi tanár úrnál), a támogatókat (ők elsősorban a főszervező Fábián Andrásnál vagy Molnár Jánosnál, illetve vasárnaponként a nagymisét követően a Kolping házban jelentkezhetnek) a karácsonyt a szívűkben így is előkészíteni szándékozó hallgatókat. A hangverseny programja egyébként a képújságon és plakátokon is meg fog jelenni, miután püspök atyánk is áldását adja arra.

Tudjuk azt, hogy anyagi helyzetünk tovább romlott, s támogatókat is nehezebb találni. Ennek ellenére sem szedünk belépő díjat.

A hangverseny támogatása (pénz, sütemény, üdítő stb.) a fenn megnevezett személyeknél a hangverseny kezdetéig adható le.

Itt és most, kezdeti ígéretünkhöz híven, ismét megköszönjük a tavalyi adományozóknak (a nevük feltüntetése nélkül adóknak is), hogy anyagi hozzájárulásukkal letették voksukat a Karácsonyi Hangverseny léte mellett.

Adományozóink voltak 2015-ben: Nyugat-Nógrád COOP Zrt, Érsekvadkert Jövőjéért Alapítvány, Egyházközség, Kolping Család, Mede Szerszámszaküzlet, Szamovill KFT, Major Ferencné, Dósa Józsefné, Sági Péter, Záhorszki Ignác, Halaj Tüzép, Horváth Szikvíz, Kristók János, Romhányi Pékség, Nógrádi Korona Szociális Szövetkezet, FIDESZ Érsekvadkerti csoportja

Vissza az újság tetejére

Mária adventi készülete

Mária adventjéről van egy mosolygós-kedves mondat Szalézi Szent Ferenc levelezésében. Egyszer egy előkelő lány fordult a majdani szenthez. Kolostorba szeretne lépni, de még túlságosan fiatal hozzá. Az évekig tartó várakozás pedig túlságosan is a terhére volna, mert ő annyira vágyakozik a szerzetesi élet után. Ezért kéri a püspököt, eszközöljön ki számára korengedélyt, hogy azonnal teljesíthesse elhatározását.

A szent bizonyára tudta, hisz főrendi családok lelki atyja és levelező társa is volt, hogy ennek az előkelő kislánynak talán soha életében nem kellett várakoznia, minden kívánsága azonnal teljesült. Úgy érzi, itt az ideje, hogy türelmet tanuljon. Azt írja hát neki: Leányom, gondolja meg, amikor a Boldogságos Szűz arra készült, hogy megszülje az Isten Fiát, mekkora várakozás élhetett benne, s mégsem kért felmentést a kilenc hónap alól, eszébe se jutott, hogy próbáljon lealkudni valamit a várakozás idejéből.

Nem, Máriának ilyesmi nem jutott eszébe. Ahogy később sem jutott eszébe semmi olyan kérés, amivel bármiképp is kivételes sorsot biztosított volna magának. Hogy lehetett volna e nélkül Jézus anyja? Nem szülhette volna nekünk fiát, ha nem lett volna ő maga egészen egy közülünk.

De nyilván azért sem kért felmentést Mária, mert nem tétlen várakozásban töltötte a kilenc hónapot, hanem tevékeny készületben. Az alázatosság mellett ez a másik „titka” türelmének.

(J. István atyától)

Vissza az újság tetejére

Az Érsekvadkerti Gitáros Énekkar felhívásai az ünnepekre:

Adventi gyertyagyújtás

Advent 4. vasárnapján, december 18-án a nagymise után a Hősök terén a szokásos adventi gyertyagyújtáson az Érsekvadkerti Gitáros Énekkarunk szervez nem szokásos műsort. Kérjük, hogy minél többen jöjjenek át a nagymise után a Hősök terére, a 4. gyertya meggyújtására. Akik a reggeli, előesti, vagy pusztaberki szentmisén szoktak részt venni, azokat is kérjük, hogy ezt a gyertyagyújtást ne hagyják ki! Hívjátok rokonaitokat, barátaitokat, ismerőseiteket is! Legyünk minél többen!

Karácsonyi és hálaadó éneklés

Szeretettel hívunk mindenkit december 31-én, az esti hálaadó mise előtt, 17:30-ra a templomunkba, karácsonyi és hálaadó gitáros éneklésre.

Vissza az újság tetejére

Önkormányzati hírek

Október 26-án tartotta soron következő ülését Önkormányzatunk képviselő-testülete. Az alábbi témakörök szerepeltek az ülésen:

Az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosítása, melyet a beérkezett pályázati pénzek abba történő beépítése tett indokolttá. Beszámolót hallhattunk az első féléves gazdálkodásunkról, az időszakban előállt problémák megoldásairól. Újabb ellenőrzése volt Önkormányzatunknál az Állami Számvevőszéknek. Tájékoztatást kaptunk annak működésünket segítő eredményéről. Ugyancsak tájékoztató hangzott el az Ary Erzsébet óvodánk 2015-2016. évi neveléséről, a rossz épületben is gyermekeink fejlődését segítő programokról.

Határozat született a Határon átnyúló pályázaton való részvételről, az ahhoz szükséges önerő biztosításáról.

Tárgyalt még a testület telekhatár-rendezés pontosításáról, és segély összeg értékét kevesellő fellebbezésről is.

Nem testületi ülés témája ugyan, ám a történések miatt értesítjük olvasóinkat, hogy a Hősök terén felállított ádventi koszorúnk gyertyagyújtásai november 26-án, december 3-án, december 10-én, szombaton az esti szentmise után 18:45-től lesznek. A 4. gyertyát december 18-án vasárnap 10:30-tól gyújtjuk meg.

Az adventi vásár és az idősek napi programunk szervezés alatt áll, bővebb tájékoztatást a kihelyezett plakátokon és településünk honlapján nyújtunk.

Vissza az újság tetejére