Jézus, mint természetfeletti kenyér
Szentmiseszándékok
Áldott légy, Oltáriszentség!
Tájékoztatás
Babík Erzsébet: A vadkerti templomtorony
Ima Trianon 100. évfordulóján
Emberhalász leszel
"Krisztus nélküli keresztények?"
Eseményeink Péter-Pál ünnepéig
Uram, minden a tiéd: a mennyben és a földön
Életige
Közbizalom
Ima jó papokért
Krisztusra mutató élet
Legyek Uram, eszközöd!
Kolping híreink
Híreink

Jézus, mint természetfeletti kenyér

Tájékoztatás

Marton Zsolt püspök atya folyó év augusztus 1-ei hatállyal felmentette András atyánkat az Érsekvadkerti Plébánia plébánosi feladatköréből és nyugállományba helyezte.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani András atyának, hogy 14 éven keresztül odaadó buzgósággal szolgálta egyházközségünket. A lelki élet irányítása mellett gondja volt arra is, hogy lehetőségeinkhez mérten, vezetésével és a kedves hívek anyagi támogatásával több egyházi épületünkön is kisebb-nagyobb felújítás történhetett. November 11. óta sajnos csak lélekben lehet velünk, a betegség szobafogságra kényszerítette, de betegágyáról is kordinálja, hogy lelkipásztori szolgálatunk biztosítva legyen. Hordozzuk őt továbbra is imáinkban, kérjük az Úr Jézust, adjon neki erőt a betegség keresztjének türelmes elviseléséhez.

A héten kiadott püspöki körlevél értelmében augusztus 1-től Máthé György atya látja el a plébánosi teendőket Érsekvadkerten. Gyuri atya 1951-ben született, 1976-ban szentelték pappá, jelenleg Szolnokon és több Szolnok környéki plébánián teljesít lelkipásztoriszolgálatot. Közvetlen, energikus, buzgó papja egyházmegyénknek.

Augusztus 1-től Kovács József atya is itt lesz közöttünk, és kisegítő lelkészként fogja szolgálni egyházközségünket, segíti Gyuri atya munkáját. Hordozzuk imáinkban az atyákat és a közénk érkező lelkipásztorokat fogadjuk nagy szeretettel.

(fotó: Kristók J.)

Urunk, nemzetek Királya!

Te minden népet arra hívsz, hogy megismerje üdvözítő szeretetedet.
Hazánkért és egész magyar nemzetünkért könyörgünk most hozzád.
Száz esztendővel ezelőtt mi, magyarok mély fájdalmat éltünk át. Közös emlékezetünk súlyos sebe az I. világháborút lezáró béke és annak minden következménye. Az emlékezet gyógyulását pedig tovább hátráltatták a múlt század megosztó eseményei, melyek megtörték a magyar közösséget és megosztották a Közép-Európában élő népeket.

Urunk, te azt mondtad, hogy a Téged szeretőknek minden a javukra válik. Ennek tudtában az egységért és a kiengesztelődésért imádkozunk. Add, hogy megőrizzük az egységet azokkal a magyarokkal, akikkel összeköt a közös hit, a kultúra és a történelem, és akik Magyarországon vagy országunk határain túl élnek. A kiengesztelődés lelkületét pedig erősítsd a körülöttünk élő népek iránt. Gyógyítsd az emlékezetünket, és add, hogy a megbékélés útján járjunk. Ne válasszanak el többé a történelmi fájdalmak, hanem kössön össze bennünket a szolidaritás, hogy szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.
Tégy minket a béke és a megbocsátás evangéliumának hiteles tanúivá, hogy fenntartsuk a lelki egységet, amíg majd minden nemzet el nem jön, hogy előtted az imádásban eggyé forrva leboruljon. Ámen.

(Gájer László)

Vissza az újság tetejére

Emberhalász leszel

Hónapokkal ezelőtt olvastam az érdekes hírt, hogy a halfogás terén az az ember tartja a világrekordot, aki 1000 különféle halat fogott már. A sikeres fogások után mindig lefényképezte a halat, aztán a legtöbbjüket visszaengedte a vízbe. E szép teljesítményhez nem kevesebb, mint 10 évre volt szüksége, s minden szabadidejét ezzel töltötte. Bejárta már a fél világot, halászott már tengeren, folyón és tavon egyaránt. Nem szeretném lekicsinyelni teljesítményét, de tulajdonképpen nem is olyan sok az 1000 féle hal, ha figyelembe vesszük, hogy legalább 30 ezer halfajtát tartanak nyilván. Napjainkban a horgászat hobbinak, kikapcsolódásnak számít, de természetesen vannak olyanok is, akik számára a halászat komoly mesterség. A horgászok könnyen túlzásba esnek, s emlékezetükben az idő múlásával egyre nagyobbra nőnek a halak. Az igazi halásznak nem érdeke a nagyotmondás, mert abból aligha tudna megélni. Számára létkérdés, hogy sikeres-e a mindennapi munka.

Péter, az ő testvére András, valamint a másik testvérpár, Jakab és János számára, akikről az evangéliumban hallottunk, nem hobbi volt a halfogás. Nekik ez volt a mesterségük, s ebből tartották el magukat és családjukat. A halászat kemény, mindennapi munka volt számukra, amit bizonyára már évek óta gyakoroltak. Minden megváltozik azonban számukra, amikor Jézus elszólítja őket mesterségüktől: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” (Mt 4,19). A meghívottak érzik, hogy rögtön indulniuk kell, s feleletük nem tűr halasztást. Nem késlekednek, nem kezdenek el azon tűnődni, hogy mi vár rájuk, s tulajdonképpen nem mérlegelik gyors válaszuk következményeit. Azonnal indulnak, s Jézus követői lesznek. Bizonyára nem értették, hogy mit jelent az emberhalász kifejezés, de nem kérdezték meg, hanem egyszerűen és határozottan rábízták magukat Jézusra, akit ezzel elfogadtak Mesterüknek. Ennek háttérében azonban ott húzódik Jézus bizalma is irántuk, hiszen előzetesen ő sem kérdezett tőlük semmit, nem kérdezte őket képességeikről és szándékaikról, nem vizsgálódott családi körülményeikkel kapcsolatban. Csak egyszerűen meglátta és meghívta őket. A bizalomteljes meghívásra csak ugyanilyen bizalommal lehet felelni, s e kölcsönösség lesz az alapja a Mester és a tanítványok kapcsolatának. Jézus tanítványaivá fogadja őket, a halászok pedig elfogadják mesterüknek őt.

Az emberhalászat igazi jelentését akkor érthetjük meg igazán, ha a történetet nem csupán úgy értelmezzük, hogy Jézus tanítványokat gyűjt maga köré, hanem kiszélesítjük abban az értelemben, hogy Jézus társakat választ magának, munkatársakat választ az emberhalászatra. Hiszen ő maga is emberhalász, akinek hivatása az emberek összegyűjtése és megmentése. Ugyanerre a feladatra hívja meg a két testvérpárt és később a többi tanítványt is.

Péterről, a halászról ma nem tudnánk semmit, ha annak idején Jézus nem emelte volna ki bárkájából és nem bízta volna rá az Egyház hajója vezetését. Nevét nem jegyezték volna le az evangélisták, ha halász maradt volna. Jézus egy új, nagyszerű feladattal bízta meg, kiemelte őt a hétköznapi szintről.

Napjainkban is sok fiatal szeretni kiemelkedni a hétköznapok középszerűségéből. Szeretnének valami nagyot alkotni, valami maradandót létrehozni, szeretnének valami igazán értékesért fáradozni. Szeretnék az életüket egy nagyszerű célra felajánlani. Milyen jó volna, ha ez a bennük élő nemes szándék, ez a tettrekészség belesimulna Isten tervébe, s megéreznék, hogy az emberhalászat, az emberek szolgálata a legnagyszerűbb feladat, amire az ember vállalkozni képes. Milyen jó lenne, ha meghallanák a Jézus követésére hívó szót és az első tanítványokhoz hasonlóan azonnal indulnának. Nem ezer, nem is csak tízezer, hanem még ennél is több ember várja az emberhalászok munkáját. Nincs csodálatosabb hivatás, mint megvalósítani Krisztus szavát, s gyakorolni az emberhalászatot.

© Horváth István Sándor

Vissza az újság tetejére

"Krisztus nélküli keresztények?"

Vissza az újság tetejére

Eseményeink Péter-Pál ünnepéig

Vissza az újság tetejére

Uram, minden a tiéd: a mennyben és a Földön

(Elmélkedési rész az Úrnap-előesti - 2020.06.13.- szentségimádásból)

Vágyva vágyom arra, hogy magamat önkéntes áldozati ajándékul neked fölajánljam, és mindörökre tiéd maradjak.

Uram, szívemnek álnokság nélküli tiszta szándékával örökös szolgádnak kínálom föl magam, engedelmes szófogadásra és folytonos dicsőítő áldozatul.

Fogadj el engem drága testednek fölajánlása közben, amelyet ma a láthatatlanul oltárodnál szolgáló angyalok jelenlétében áldozatként megtörök, hogy nekem és egész népednek üdvösségünkre legyen.

Uram, minden vétkemet és bűnömet, amelyet előtted és szent angyalaid előtt elkövettem attól fogva, hogy először vétkezni tudtam, eddig az óráig, fölajánlom neked kegyes oltárodnál, hogy mind fölgyújtsd és elégesd szeretetednek tüzével, hogy eltöröld vétkeim minden szennyét és lelkiismeretemet minden bűntől megtisztítsd, hogy visszavégy engem kegyelmedbe, amelyet bűneimmel eljátszottam, egészen bocsáss meg, és a békesség csókjára irgalmasan magadhoz ölelj.

Kérlek, hallgass meg kegyesen, mikor előtted állok, Istenem.

Bocsásd meg, Istenem, bocsásd meg nekem bűneimet a te szent nevedért, vezesd üdvösségre lelkemet, amelyet drága véred árán váltottál meg. Íme, irgalmasságodra bízom, kezedbe teszem magamat, tégy vele jóvoltod és nem az én gonosz hitványságom szerint.

Neked ajánlom azt is, ami jó van bennem, bármily kevéske és tökéletlen is, hogy még jobbá tedd és megszenteld, hogy kedved teljék benne, magad tetszéséhez igazítsd, és mindig a jobb felé vond, engem pedig, rest és haszontalan kis embert boldog és dicséretes végre vezess.

Fölajánlom neked az istenfélő emberek minden jó igyekezetét is, szüleim gondjait, barátaimét, nővéreimét és minden nekem kedves emberét, azokét is, akik velem vagy másokkal irántad való szeretetből jót tettek, vagy akik azt kérték, óhajtották, hogy értük meg övéikért imádkozzam, akár itt élnek még a földön, akár kimúltak már ebből a világból, hogy mindnyájan érezzék kegyelmed segítségét, vigasztalásod bátorítását, veszedelemtől oltalmat, büntetéstől szabadulást nyerjenek, és hogy minden rossztól megmenekedvén jókedvűen hálát adjanak neked.

Könyörgésemet és békeáldozatomat azokért is fölajánlom neked, akik engem valamiben megsértettek, megszomorítottak vagy gyaláztak, vagy nekem kárt, gondot okoztak.

Azokért is, akiket valaha én szomorítottam meg, akiket megzavartam, akiknek terhére voltam, akiket szóval vagy tettel, tudva vagy véletlen megbotránkoztattam, hogy nekünk mindannyiunknak egyaránt bocsásd meg bűneinket és kölcsönös sértéseinket.

Végy el, Urunk, a mi szívünkből minden gyanakvást, méltatlankodást, haragot és vetélkedést, mindazt, ami sérthetné a szeretetet, és a testvéri gyöngéd jóviszonyt megbonthatja.

Irgalmazz, irgalmazz, Uram, azoknak, akik irgalmasságodért fohászkodnak, add kegyelmedet a kegyelemre szorulóknak, add, hogy olyanok legyünk, hogy méltók lehessünk a kegyelmeddel való termékeny együttmunkálkodásra, és eljussunk az örök életre. Ámen

(Kempis Tamás: Krisztus követése kötetből)

Vissza az újság tetejére

Életige

Evangélium minden nap

“Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.” (Mt 9,13)

Jézus magatartása annyira újszerű volt korának megszokott gondolkodásmódjához képest, hogy gyakran megbotránkoztatta a derék polgárokat. Így volt ez akkor is, amikor meghívta Mátét, hogy kövesse őt, és betért hozzá ebédre. Máté vámszedő volt. Foglalkozása miatt nem szerették az emberek, sőt nyilvános bűnösnek tartották, a Római Birodalmat kiszolgáló ellenségnek.

“Miért étkezik együtt Jézus egy bűnössel? – kérdezgették egymást a farizeusok. – Nem lenne jobb távol tartania magát bizonyos emberektől?” Ez a kérdés lehetőséget adott Jézusnak arra, hogy elmagyarázza: Ő pontosan a bűnösökkel akar találkozni ugyanúgy, ahogyan az orvos is a betegeket keresi. Befejezésül azt mondta a farizeusoknak, hogy menjenek, és gondolják át, mit jelent Istennek az az igéje, mely az Ószövetségben Ozeás prófétánál olvasható: “Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.

Miért kér Isten irgalmasságot tőlünk? Mert olyannak akar minket, amilyen Ő maga. Hasonlítanunk kell Őrá, ahogyan a gyermekek is hasonlítanak apjukra és anyjukra. Jézus az egész Evangéliumban az Atya szeretetéről beszél: a jók és a gonoszok, az igazak és a bűnösök iránt. Mindenkit szeret megkülönböztetés nélkül, nem zár ki senkit. A kevésbé szeretetreméltónak látszókat részesíti előnyben, amint az a tékozló fiúról szóló példabeszédből is kitűnik.

“Legyetek hát irgalmasok – mondja Jézus – amint Atyátok is irgalmas: ebben áll a tökéletesség.

“Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.”

       Jézus ma is ezzel a meghívással fordul felénk: “Menjetek és tanuljátok meg…” De hová menjünk? Ki taníthat meg bennünket arra, hogy mit jelent irgalmasnak lenni? Csak egyvalaki: Jézus, aki megkereste az elveszett bárányt, aki megbocsátott annak, aki elárulta és azoknak, akik keresztre feszítették, és aki életét adta üdvösségünkért. Ahhoz, hogy megtanuljunk irgalmasnak, tökéletesnek lenni, mint az Atya, Jézusra kell tekintenünk. Őbenne a legteljesebb az Atya szeretetének kinyilatkoztatása: “Aki engem lát, látja az Atyát is.”

“Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.”

       Miért irgalmasságot és nem áldozatot? Azért, mert a szeretet az az abszolút érték, mely minden másnak értelmet ad, az istentiszteletnek és az áldozatbemutatásnak is. Az Istennek legkedvesebb áldozat ugyanis a felebarát iránti konkrét szeretet, melynek legmagasztosabb kifejeződése az irgalom.

Az irgalom, mely segít, hogy mindig újnak lássuk azokat az embereket, akikkel együtt élünk a családban, a munkahelyen; anélkül hogy emlékeznénk fogyatékosságaikra és hibáikra. Az irgalom segít, hogy ne ítélkezzünk, hogy megbocsássuk az elszenvedett igazságtalanságokat, sőt hogy elfelejtsük azokat.

Áldozatunk nem annyira a hosszú virrasztásokból, a böjtből és a földön alvásból áll majd, hanem abból, hogy mindig befogadunk a szívünkbe bárkit, aki mellettünk elhalad, akár jó az illető, akár rossz.

Így tett az a férfi is, aki egy kórház felvételes osztályán volt ügyintéző. A falut, ahol lakott, “ellenségei” teljes egészében felégették. Nem sokra rá egy férfi érkezett a kórházba beteg rokonával. Akcentusából azonnal megértette, hogy egyik “ellensége” az, aki rémülten próbálta leplezni hovatartozását, hogy el ne küldjék. Az ügyintéző nem kérte el az iratait és segített neki, annak ellenére, hogy ehhez le kellett győznie a gyűlöletet, amit már egy ideje táplált magában. Az ezt követő napokban többször is lehetősége nyílt arra, hogy segítsen neki. Kórházi tartózkodásának utolsó napján az “ellenség”, miközben számláját fizette, így szólt hozzá: “Be kell vallanom valamit, amit nem tudsz.” Mire ő: “Az első perctől tudom, hogy ki vagy.” “De miért segítettél, ha tudod, hogy az »ellenséged« vagyok?”

Számunkra is igaz, hogy az irgalom abból a szeretetből születik, mely bárkiért képes feláldozni magát – amint Jézus is életét adta mindenkiért.

 

(Chiara Lubich)

Vissza az újság tetejére

Közbizalom

A bizalom az emberi létezés alapja, a bölcsőtől a sírig, minden lehetséges élethelyzetben. A család, az iskola, a munkahely, egy közösség akkor működik jól, ha a bizalom tartja össze, de ugyanez mondható el az egész társadalomról, sőt az államok, nemzetek viszonyáról is. A bizalmat tapasztalati úton szerezzük meg, érdemeljük ki: vagyis a bizalom nem egyenlő a hittel, bár a nyelvünkben, kifejezéseinkben keveredik a két fogalom. Hiszünk Istenben, tehát bízunk benne, ugyanakkor hihetünk valakinek anélkül, hogy bíznánk benne. Például egy szakembernek elhihetjük, mi egy probléma megoldása, más kérdés, hogy bízunk-e magában az illetőben.

Régebben egy televíziós műsorban arra hívták fel a figyelmet, hogy „egészséges bizalmatlanságra” kell tanítani az idős embereket, akik gyakran válnak lelkiismeretlen csalók, szélhámosok, tolvajok és betörők áldozataivá. A szülők és a pedagógusok is „egészséges bizalmatlanságra” oktatják a gyermekeket, vagyis ne álljanak szóba idegenekkel, és ne dőljenek be semmiféle történetnek, főleg ne szálljanak be idegen autóba.

Az úgynevezett közbizalom is mélyponton van, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Néhány évtizeddel ezelőtt csodálkoztunk volna, hogy terrorveszély miatt milyen biztonsági intézkedéseken kell átesnünk a repülőtereken, hisz abban az időben sem fémkereső kapuk, sem biztonsági őrök és mindent rögzítő kamerák nem voltak ezeken a helyeken. Közbizalmatlanság és közbizonytalanság van, és a közúti forgalomban is azzal a tudattal veszünk részt, hogy esetleg éppen velünk szemben hajt egy bedrogozott vagy részeg ember, esetleg egy lopott kocsival száguldozó analfabéta, akinek jogosítványa sincs.

Hasonlóan szomorú a helyzet a különböző intézményekkel kapcsolatos bizalom esetben is (Lásd a szerveződő iskolaőrség!). Nem bízunk az államban, a kormányban, a politikusokban, a pártokban, a bíróságokban, a rendőrökben, a hatóságokban, az adóhivatalban, a megvásárolt áruban, a pénztárosban, az eladóban, és mindannyian folytathatnánk a nevezettek sorát. A sok évtizedes diktatúra, majd a két évtizedes belháború a bal- és a jobboldal között gyanakvással töltötte el a szegény polgárt, aki döbbenten tapasztalta, hogy bármiként is igyekszik, mégis a vesztesek oldalára kerül, míg a szemérmetlen korrupció (törvényes, de nem etikus) tettesei meggazdagodnak. A hazai és globális média mindent elkövetett már eddig is, hogy a hívek a papjaikban se bízzanak, különösen a katolikus egyház papjait vádolták és vádolják pedofíliával és minden egyéb bűnnel, mert a nyáj szétszélesztésének az a legjobb módja, ha megverik a pásztort.

Olvasom egy újságban, hogy Hollandiában egy magát kereszténynek nevező „egyház” egyik, egyre népszerűbb lelkésze nyíltan hirdeti, hogy ő ateista, nem hisz Istenben. Ő a „nem istenhívő” keresztények apostola óhajt lenni. Nyilvánvalóan őrült gazemberről van szó, de a sajtó úgy számol be róla, mint keresztény lelkészről.

Bizalom és közbizalom nélkül állandó készenlét, rettegés, rémálom az élet (az ősember félhetett így mindentől és mindenkitől). Ebből a zűrzavarból és szellemi sötétségből kell megszületnie ismét az új embernek, aki hisz Istenben és bízik embertársaiban. NEM LESZ KÖNNYŰ SZÜLETÉS!

(† SzSzP írása alapján)

Vissza az újság tetejére

Ima jó papokért

Mennyei Atyánk, add meg papjaidnak szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket hozzád. Szentlelked ajándékaiból adj nekik, Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbéli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteddel, hogy egészen a tieid legyenek, és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák.

Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy a szenvedésben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, betegségben orvosságuk.

Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, s az örök élet jutalmát elnyerhessék. Ámen.

(Nagy Szent Leó pápa)

  Vissza az újság tetejére

Krisztusra  mutató élet

A híres német festő, Matthias Grünewald fő alkotása az isenheimi szárnyasoltár, amelynek főképe a keresztre feszítést ábrázolja. A bal oldalon a fájdalmas Szűzanya János apostollal és a földre boruló Mária Magdolnával, a jobb oldalon pedig Keresztelő Szent János. A keresztelő jelenléte természetesen csak jelképes, hiszen a valóságban ekkor már nem élt. Az alak jellegzetessége, hogy hatalmas mutatóujjával a kereszten függő Jézusra mutat, akiről megkeresztelkedésekor kijelentette: Íme az Isten Báránya. Keresztelő János felett a következő felirat áll latinul: Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.

A szentek ünnepét vagy emléknapját mindig a haláluk napján szoktuk tartani, mert ez az ő mennyei születésük napja. A liturgikus év folyamán Keresztelő Szent Jánosnak nem csak a halálára, vértanúságára emlékezünk (augusztus 19.), hanem a földi születésének a napját is megtartjuk, ezt ünnepeljük a mai napon. Az isenheimi oltár Keresztelő Jánosának példáját azért említettem a bevezetőben, mert neki az egész élete Krisztusra mutatott és nem csupán az egyik ujja. A János személyéhez kapcsolódó két ünnep már önmagában is mutatja, hogy az üdvtörténet jelentős alakjáról van szó, akiről maga Jézus is kijelentette: „asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11).

A mai ünnep evangéliumában János születéséről és az akkori különleges eseményekről olvashatunk. A történet előzménye, hogy amikor Zakariás szolgálatot teljesített a jeruzsálemi templomban és megjelent neki az Úr angyala azzal a hírrel, hogy gyermeke fog születni, akkor ő nem hitte el ezt az isteni üzenetet, és mintegy büntetésül megnémult.

Zakariás kételkedése emberi oldalról részben érthető, hiszen feleségével, Erzsébettel együtt mindketten idősek voltak és nem számíthattak arra, hogy ebben az életkorban gyermekük szülessen. Abból a szempontból viszont nem magyarázható, nem érthető hitetlenkedése, hogy Isten szavai akkor is valóra válnak, ha azok lehetetlennek tűnnek az ember számára. Az angyal által közvetített üzenet azonban beteljesedett, Zakariás pedig néma maradt a beteljesedés napjáig, gyermeke születéséig. Érthető, hogy némasága majd pedig annak megszűnése csodálkozást ébresztett a rokonokban és ismerősökben, akik mindebben isteni jelet láttak. Az is érthető számunkra, hogy e különleges körülmények miatt sokan azt gondolták, hogy a megszületett gyermek is különleges lesz, bizonyára Isten valamilyen fontos küldetést szánt neki. Születésének elbeszélése után az evangélisták hallgatnak Keresztelő Jánosról. Kissé általánosító az a kifejezés, hogy János „növekedett, lélekben erősödött és a pusztában élt”, de mégis fontos információt hordoz. János nem csupán testileg növekedett az évek előrehaladtával, hanem lelkileg is erősödött, felkészült arra a küldetésre, amit Isten szán neki. A puszta kiváló hely volt ehhez, ahol magányban élt, de Istenre figyelve. János személye akkor tűnik fel újra az evangéliumokban, amikor Jézus megkezdi nyilvános működését. Ezt készíti elő János, hirdetve a bűnbánatot és felszólítva a népet a megtérésre. Amikor pedig Jézus jön hozzá a Jordán folyóhoz, hogy megkeresztelkedjék, akkor János tanúságot tesz róla, hogy ő a Messiás, akinek jövetelét évszázadok óta várták, s akinek jövetelét hirdette. Keresztelő János személye és élete serkentsen minket arra, hogy egész életünkkel Krisztusra mutassunk, róla tegyünk tanúságot a világban!

(c) Horváth István Sándor

Vissza az újság tetejére

Legyek Uram, eszközöd!

Jézusom! Mikor nehéz helyzetekben belső erőre van szükségem, nem felejtkezhetem meg arról, hogy Te tevékenykedel bennem Szentlelked által. Ha az ájulásig, a megsemmisülésig magamra vagyok hagyatva, akkor lesz erőd a legnagyobb, és a győzelem a legbiztosabb. Legyek, Uram, eszközöd abban, hogy kegyelmi erőidet lelkem megszentelésére és mások boldogítására fordítsam.

(Cserháti József püspök)

Vissza az újság tetejére